A tokaji hegyen régen tündérek is éltek. Sok gondot, sok bánatot okozott nekik a tüzet okádó hegy. Különösen a szerelmes tündérpároknak. Az egyik tündérifjú bele is esett a kráterbe. Szerelmes párja mindenhol kereste az eltűnt tündérfiút s könnyeivel végigöntözte a hegyoldalakat. A síró tündér könnyei felszívódtak a venyigékbe, azért olyan édes és napszínű a tokaji bor.”

Tokaj-Hegyalja a Szerémség török leigázása után vált a magyarországi borvidékek királyává, s gyakorlatilag azonnal nemzetközi hírnévre is szert tett a tokaji bor, s vele együtt itthon és külföldön is megjelentek a borhoz fűződő legendák és mesék is. A fenti meséhez kapcsolódóan például évszázadokon át élt a köztudatban a tokaji aranyvessző legendája, amelyről Parcelsus is megemlékezett: „Én saját szememmel láttam, amikor bejártam Felső-Magyarországot és útba ejtettem Tokajt, továbbá a környékét, Mádot, Tarcalt, Tállyát, ahol a házigazda kettévágott sazőlővesszőt mutatott, amelyínek hosszában könnyű aranyszálak voltak, mint amilyennel fonni szoktak.

Ha arany szőlővesszők nincsenek is Tokaj-Hegyalján, a tokaji bor értéke vitathatatlan. Nem véletlen, hogy már a 16-17. században megindult a tokaji borkereskedelem, illetve hogy 1737-ben királyi rendeletet kellett hozni a tokaji bor védelmében, mert a környéken mindenki tokaji borként szerette volna értékesíteni borait. A rendelet szabályozta, hogy mely területek borát lehet tokajiként forgalmazni, amivel megszületett a világ elő zárt borvidéke.

Noha a filoxéra-járvány előtt Tokaj-hegyalján számos szőlőfajta volt, a domináns akkor is a furmint, a hárslevelű és a sárgamuskotály volt. A járvány után hosszú ideig csak ezt a három szőlőfajtát termesztették a borvidéken. Az elmúlt években jelent újból meg a kövérszőlő, a zéta (Oremus) és a gohér. Mindegyik szőlőfajta alkalmas az aszúsodásra.

A legenda szerint a török hódoltság idején egyik évben az emberek a harcok elől elmenekültek, s csak október végén térhettek vissza, amikorra a szőlőszemek aszúsodásnak indultak. Abban az évben a bor különlegesen jól sikerült – azóta kezdődik a szüret a Tokaji Borvidéken Simon-Júda napján (október 28.). Így születik a két legjelentősebb fajtabor, a Tokaji Furmint és a Tokaji Hárslevelű, karakteres fehérborok, valamint a Sárgamuskotály, amely a jellegzetes muskotály-aromát elegáns savakkal párosítja. A kései szüretelésű borokhoz a túlérett (néha részben botritiszes) szőlőt viszont még Simon-Júda napjánál is később, november végén szüretelik le, ezért ezeknek a boroknak a cukorfoka meglehetősen magas, miközben kellemes, gyümölcsös az illatuk.

A hagyomány szerint Szepsi Laczkó Máté Erdőbényén készítette el az első aszúbort Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony számára. Akár igaz a legenda, akár nem, tény, hogy a 16. század derekán jelent meg az írott forrásokban először a tokaji aszú említése. Nevét a Hegyaljára jellemző aszúsodás után kapta. Ez a különleges minőséget adó túlérési folyamat csak hosszú és meleg őszön következik be. Az esőtől felrepedt, sérült bogyókat gyorsan megtalálja a Botrytis Cinerea, a szürkepenész. Ha a fertőzés után az idő szárazra fordul, a kezdődő szürkerothadás úgynevezett nemes rothadásba megy át a vastagabb héjú, ép szőlőszemekben is. Az így töppedt bogyó cukortartalma jelentősen megemelkedik. A szüretelés során az aszúszemeket különválogatják, s egyes borászatok aszútésztát csinálnak belőle. Ebből, vagy az aszúszemekből annyi puttonnyal vesznek, ahány puttonyos bort szeretnének készíteni, amihez egy gönci hordó (136 liter) bort vagy mustot öntenek, majd kb. 12-48 óráig áztatják, keverik. Ha letelt az áztatásra szánt idő, a bor felületére emelkedett aszútésztát vagy kalapot eltávolítják. A hagyomány szerint az aszút annyi évig érlelik kis méretű hordókban, ahány puttonyos – a mai előírások szerint minimum három év érlelés után lehet palackozni.

Az aszú mellett a borvidék másik jellegzetes borkülönlegessége a szamorodni. A lengyel eredetű szó jelentése: ahogy termett. A részben aszúsodott fürtökből készül, az aszúszemek kiválogatása nélkül. Emellett különleges bor a borvidéken a tokaji Fordítás, amely úgy készül, hogy az egyszer már megáztatott és kipréselt aszútésztára új alapbort öntenek, hogy a még benne lévő cukrot és aromaanyagokat kioldják. A máslás száraz bor, ami úgy készül, hogy az aszúborok seprőjére újból mustot öntenek és kierjesztik azt.

Az eszencia a borvidék legkülönlegesebb terméke. Ez az aszúszemek saját súlya alatt lecsöpögő, mézédes nektár a világon egyedülálló ritkaság. Az eszencia rendkívüli töménysége miatt évek alatt is csak néhány alkoholfokot ér el.

Tokaj-Hegyaljára kétféle hordó volt a jellemző, a gönci és a szerednyei. Az előbbi 136 literes tölgyfahordó. A történelem során többször is változott a mérete: a 16. századi első említések idején még 480 budai icce (407,24 liter), a 18. században már csak 180 budai icce (152,72 liter), míg a 19. században 160 budai icce (135,75 liter) űrtartalmúra csökkent. Kis mérete miatt a borszállításra legalkalmasabb hordó volt, mivel könnyen felfért a kocsikra. A szerdnyei hordó 220 literes. Mindkét hordó hagyományosan zempléni tölgyfából készült, az első időkben még fa abroncsozással (ilyet azonban ma már csak a budapesti Magyar Mezőgazdasági Múzeum őriz), majd a 19. század első éveitől kezdve jelennek meg a vasabroncsok, melyek a század végére gyakorlatilag egyeduralkodóvá váltak.

A nemespenésszel fedett pincékben érik a „tokaji”, amit XIV. Lajos a királyok borának, a borok királyának (vinum regum, rex vinorum) nevezett. Tokaj-Hegyalján két típusú pince terjedt el, az ásott és a lyukpince. Az előbbi a házzal megegyező alaprajzú boltozott tér volt, a ház tornácáról lehetett megközelíteni. A lyukpince nem kapcsolódott az épülethez, a föld felszíne felett csak egy kőből rakott kapuépítmény volt fa vagy acélajtóval. A borvidék pincéinek 80-85%-a ilyen. A legértékesebb pincetípus az évszázadok során az egymás közelében lévő lyukpincék összekapcsolásából létrejött pincelabirintus. Ilyen a sárospataki Rákóczi pince, Tokaj-Hegyalja legnagyobb pincéje, amelynek járatai egy kilométert tesznek ki. A pince története a 16. századig nyúlik vissza, mai hosszát 1776-1791 között érte el. Sátoraljaújhelyben alakult ki a ma egyik legismertebb Tokaj-hegyaljai pincelabirintus, az Ungvári Pince, amely 27 pince vízszintes és függőleges összekapcsolásából jött létre, s amelynek 4 szintje 13000 gönci és szerednyei hordó befogadására képes.